Apró kalcitkristályokból állsz, anya. Ezer Celsius-fok körüli hevítés hatására szén-dioxidra és kalcium-oxidra esel szét. A szén-dioxid a lelked. Apával úgy döntöttünk, hogy szép gyöngén megfogjuk az elégett csontjaidat, az elégett véredet, és a mészhabarcs közé keverünk, noha már abban is te voltál. Aztán amit estig raktunk, leomlott reggelre.## ## Závada Péter újabb költeményei a lélek napfoltjaira engednek rálátást. Az eltemethetetlen múlt, az árnyak között ólálkodó bûn, a be nem keríthetõ, fondorlatos vágy költeményei újra és újra felkavarják érzékeinket, és izgatják szellemünket. Az erõteljes hang nem ereszt, bátorságában ott rezeg a kétely és a szorongás. A testek tájéka lüktet, a tabuk törékenyek, a képek lázasak. A kötet egymást keresztezõ ösvényeinek végén ott áll az anya, és ott áll a fiú - a gyász útjának szélén egy gazdag, életerõs költészet növekedésének vagyunk tanúi.