Amikor Nyirõ József 1924-ben, az ismeretlenségbõl elõlépve, leteszi a "Jézusfaragó ember" címû novelláskötetét a magyar olvasóközönség asztalára, nem sejtheti, hogy olyan kötetet tett le e sokat látott "asztalra", amelyet majdan többen a "nyirõi" életmû csúcsának tartanak... Szokatlan dolog ez, mintha az operaénekes már az elsõ fellépésén kiénekelné a magas C-t. Szokatlan és kényes, mert igaz ugyan, hogy lenyûgözi a közönséget, de egyúttal magasra is teszi a mércét. Hogy az éppen csak megszületett erdélyi magyar irodalom részérõl erõteljes felütés volt ez a könyv, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy olyan neves kritikusok méltatják lelkesen és elismerõen, mint Németh László vagy Jancsó Béla.## A tekintetben is mérföldkõ e mû, hogy nyitánya egy olyan sorozatnak, amely rövid idõn belül a két világháború közötti magyar irodalom egyik kedvenc témájává avatja a Trianonnal idegen impérium alatt rekedt Székelyföldet és székelységet.## ## "A székelyek emelt elmével járnak. Nem barom mellett baktató parasztok õk, hanem Isten jobbjának árnyékai, kiknek értelme röptében táplálkozik, mint a fecske" - olvashatjuk mindjárt az elsõ oldalon. És valóban, Nyirõ székelyei e novellákban nem hétköznapi emberek, hanem mitikus hõsök mitikus idõben és térben. De a görögök óta tudjuk, hogy a mítoszok hõseinek élete távolról sem fenékig tejfel...## Viszont lebilincselõ olvasmány. A javából.