A szerzõ hosszú évek óta foglalkozik a magyar nemzetté válás- és nemzettudat problematikájával, amelynek keretében fõként arra a kérdésre keres választ, hogy a sajátos kelet-közép-európai társadalomtörténeti és mentális viszonyok közepette hogyan ment végbe a francia típusú nemzetállami modell adaptációja, illetve ennek eredendõ fogyatékosságai miként hatottak a térség többi népével/nemzetével (különösen a románsággal) fenntartott kapcsolatainkra. Kutatásai során egyre inkább arra a meggyõzõdésre jutott, hogy e bonyolult viszonyrendszer megértésének kulcsa az általa (Szemere Bertalan, Kemény Zsigmond, Takács Péter és Tóth Zoltán nyomán) "nemesi polgárisodásnak" nevezett jelenségcsoport, amely máig ható érvénnyel alapvetõen határozta meg "nemzeti alkatunkat", a környezõ népek hozzánk való viszonyulását és, egyebek között, magyarázatot nyújt a magyarországi zsidóság XIX. század végi / XX. század eleji sikeres társadalmi betagozódására és csaknem maradéktalan megmagyarosodására. S egyszer talán e "megközelítés" módszeres érvényesítése vezethet el a magyar nemzettest különféle szegmenseinek egymással való "megbékéléséhez", továbbá a jelenlegi elkeserítõ "szekértáborosdi" lezárásához és gondolati meghaladásához.